2017. október 28., szombat

III. OPEN FESZTIVÁL

Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál
2017. november 13-18. / MU Színház

Nyitott vagy rá?

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál. Pontosabban OPEN Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál. Azaz idén kiegészült az elnevezés a részvételi színház fogalmával, ugyanis november 13-18. között a MU Színházban a részvételen lesz a hangsúly. Mindegyik előadás a részvételiségre épít, a néző aktivitására, azaz jelenlétére.

A közel egy hetes eseménysorozat olyan produkciókat ígér az érdeklődőknek, amelyek egyediek, különlegesek és hiánypótlóak a magyar színházi kínálatban. Olyan alkotókat, hazai és nemzetközi művészeket vonultat fel, akik fontosnak érzik, hogy ne a hagyományos színházi keretekben és formákban gondolkozzanak, akik a színházat a cselekvés, a részvétel fórumaként is értelmezik.

A részvételen, a közös játékon, a közös gondolkozáson lesz a hangsúly. Pontosabban ezek lehetőségén, azaz a fesztivál előadásain mindenki a saját kedve és temperamentuma szerint vehet részt. Idén ismét adott a lehetőség, hogy az események alatt a részvétel által a közönség közösségé formálódjon.

Mindegyik előadás a nézőre kíváncsi. Az éppen és akkor, itt és most jelenlévő érdeklődőkre.
Rátok, Rád, Önre, Önökre, Mindenkire. Közös játékra invitálnak. Nyitott vagy rá?